Main Menu

Szárnyakon szálló légies terek

Építőipari anyagok forgalmazójaként Ákos régóta tervezte egy saját passzívház megépítését, hiszen ki más tudna hitelesebben beszélni róla, ha nem éppen az, aki benne él. Ez a terv 2014 tavaszán válhatott valóra, az azóta eltelt időben pedig bebizonyosodott: jó döntés volt.

Passzívház építése

Szívünket melengető üzenettel indultunk Nyíregyházára, következő passzívház-fotózásunkra, mert mint megtudtuk a gépésztervezőtől, „a tulajdonosok az építkezés során végig az A Mi Otthonunkat bújták". Áradó tavaszi napfény fogadott bennünket Ákos otthonában, ahol a délre néző nappali ablakai előtt fényben fürdőznek a szobanövények. „Néha ismerőseink kérnek meg bennünket, hogy viseljük gondját beteg cserepeseiknek, mert az a hír járja, hogy nálunk minden szobanövény új erőre kap. Ez valóban így van: a ház légkomfortja fantasztikus, megszűntek a család alvási problémái, a napfény, az állandó meleg, az ideális páratartalom miatt pedig meggyógyulnak a beteg virágok"– mondja mosolyogva. – Besegít persze ebbe a szellőztetőrendszer is, s mivel a családban nálunk mindenki szereti a meleget, állandóan 23,5-24 fok körüli a hőmérséklet, bármelyik helyiségben" – teszi hozzá.

A kelet-nyugati tájolású házat a család már közel egy éve birtokba vette, és az azóta eltelt időben az épület vonatkozásában csakis jó tapasztalatokkal gazdagodtak. Sőt, kételkedő ismerőseiket is sikerült meggyőzni a passzívház előnyeiről, amikor a melegre panaszkodó vendégek kedvéért egy óra alatt átszellőztették a házat, ami éppen egy fokot hűlt ez idő alatt. Csupán az engedélyeztetési és minősítési eljárások nehézsége okoz gondot, ennek okán egyelőre késik a pasz-szívház-minősítés. Ám hamarosan pont kerül ennek is a végére, hiszen a szükséges feltételeknek abszolút megfelel az épület (fűtési hőenergia-igénye kevesebb, mint 15 kWh/m2/év érték, megfelelő a légtömörsége – 0,6 1/h, az éves primerenergia-felhasználás nem lépi túl a 120 kWh/m2 értéket). A lakás bézs-szürke-lila színharmóniája a háziasszony ötlete volt, jól érvényesül a lakásban áradó napfényben. Az előszobából légies, nyílt térkapcsolatok fogadják a belépőt, balra a konyha és a nappali, jobbra az étkező, amely még nincs teljesen készen. A tekintetet lezáró fal elölről kandallót, hátulról hatalmas gardóbszekrényt foglal magába. Trükkös és praktikus ez az elrendezés, e mögött nyílnak az ajtók a gyerekszobákhoz és a szülői hálóhoz, illetve a vizes helyiségekhez, valamint a tárolást szolgáló hatalmas gardróbszobához. Az épületszerkezetbe integrált észrevehetetlen hőleadó felületeknek és a saját fejlesztésű és forgalmazású Meccato típusú családiházépítési rendszernek köszönhetően a ház abszolút élhető. A Meccato egy, az ICF technológián alapuló polisztirol zsalus hőszigetelő falazati rendszer, amely rendkívül hatékonyan szigetel, és még a kivitelezés is gyorsabban megy az építőelemek szokványosnál nagyobb mérete miatt. Nyáron szinte semmi energiát nem használtak, mivel az árnyékolás, a vastag falak és a szigetelés nem is engedték felmelegedni a házat. A hőmérséklet állandóságának megtartásához természetesen az 50 centiméter vastagon szigetelt beton födém is hozzájárul, valamint a ház alsó hővédelme, a lemezalap alatt ugyanis 24 centiméteres szigetelés véd a talaj felől.

A hőszivattyúnak a temperáláson és a melegvíz-előállításon kívül nincs sok dolga, így a rezsi átlagosan csupán 10 000 Ft/hó, a téli hónapokban sem volt több 25 000 forintnál. A szellőztetőrendszer és a hőszivattyú munkájának összehangolását a magyar fejlesztésű Energiakulcs® gépészeti rendszer végzi. A tervezés és kivitelezés során sikerült megvalósítani azt az esztétikai igényt, hogy a ház kompakt, miközben nem érződik sem tömörnek, sem kockaszerűnek. A napenergia-hasznosításra ideális 34 fokban döntött tetők sokkal inkább egy szárnyait bontogató madár benyomást keltik, ide kerülhet majd a napelem és a napkollektor, tovább csökkentve az energiafelhasználást. „Nagyon jó, hogy lassan szinte semmi dolgunk nincs a szolgáltatókkal. Jó úgy hazajönni, hogy kényelmes, meleg otthon vár, miközben a fenntartása alig kerül valamibe – foglalja össze a passzívház legfőbb erényeit Ákos.