Main Menu

Paplakból nyaraló

A nagyváros nyüzsgő zajából érkező „urbánus vándorok” rövid idő elteltével testi-lelki harmóniára lelnek e gazdag múltú villa falai között. Talán a magyar tenger klímájában, a patinás fürdőváros reformkori hangulatában vagy az egykori lelkészlak békés miliőjében keresendő a válasz a különös átlényegülésre…

paplakbolnyaralo 720


A Balatonfüred központjában megbújó épület még 1816-ban épült, mint a fazsindelyes „kerek templom” elődjéhez tartozó lelkészlak. A helyszínt – mely a tihanyi apátság birtokainak része volt – a levéltári jegyzeteken kívül egy 1878-ban datált balatoni útikönyv is dokumentálja, majd a kommunizmus évtizedei alatt a szokásos kollektív sorsra jutott: a polgári életmódra jellemző hat szobát és tágas konyhát szűk lakásokká darabolták és kiutalták. A ház sokáig a szomszédos Árkád SZOT üdülő (ma Anna Grand Hotel) technikai személyzetének adott otthont, azután egy kudarcba fulladt magánfelújítást követően, félig szétbontva várta jobb sorsát. A szerencse egy építészmérnök-pedagógus házaspár személyében érkezett, akik újsághirdetés alapján bukkantak a házra ’98 nyarán. Akkor már napok óta járták a környéket, hogy egy vízközeli házat találjanak domboldali telkük helyett, ahol csak sátrazásra nyílt módjuk gyermekeikkel.

– Igazi szerelem volt első pillantásra, hisz mindketten egyszerre láttuk meg a kivételes lehetőséget ebben a házban! – emlékszik vissza az élményre Klári, amikor feltárult előttük az utca forgalmától rejtőzködő, támfallal védett kert és az épület látványa. S ez a végtelen lelkesedés röpítette át őket a felújítás évein, ami felért egy teljes építkezéssel. Hiszen a villa nemcsak visszakapta eredeti hangulatát, sőt, részleteiben korhűbb lett, mint valaha, de teljesen meg is fiatalodott, azaz a legmodernebb technikával felszerelt. Albert és Klári tervei alapján, az utólag felhúzott válaszfalakat elbontva visszakapta eredeti polgári jellegét, amelyet nagy árnyas terasszal és ligetes kerttel gazdagítottak. A konyha és a nappali – mint impozáns közösségi terek – újra fellélegeztek, és a tágas előszobához, valamint az üveges verandához kapcsolódva átjárhatóvá váltak. Nyáron a hatalmas ablakok és szárnyas ajtók, télen az épített kandalló, az antik vaskályha és sparherd biztosítja a kellemes klímát a térben. Mellettük a három szeparált hálószoba és külön fürdőszobák jelentik az elvonulásra alkalmas, intim tereket, akár tizenöt fő részére is.

Az épület egyik ékessége, a reformkori fürdőváros hangulatát idéző faszerkezetű veranda friss színezetet, élénk burkolatot és berendezést kapott. Speciális, az eredetivel egyező kék és opál üvegeit egy budakeszi üvegesmesternél találta meg Klári, akinek az építkezés alatt komoly szenvedélyévé vált a kincsvadászat. Kalandos portyái során vastelepekről, piacokról, családi hagyatékból, kereskedésekből válogatta össze értő szemmel az egyes helyiségekbe illő darabokat, amelyek aztán Albert végtelenül precíz és gyakorlatias tervei alapján integrálódtak a ház arculatába. Több art deco bútor és korhű porcelán származik a füredi antikvitásból, ahol kérésre restaurálás és egyedi stílbútor- beépítést is vállalnak a hozzáértő tulajdonosok. A villa korabeli berendezésébe szépen belesimulnak Klári kedvenc színes balatoni retró plakátjai, a dédnagymama falikárpitja, sőt, még azok a modern skandináv bútorok is, amelyeket már a fiatalok hoztak a házba. Mert a kisgyerekekből jó nevű építészek lettek, akik fiatalos lendülettel járultak hozzá a ház kontrasztos stílusához. Talán a szülők gondolkodásának és e csodaszép füredi házban töltött felhőtlen nyaraiknak is köze lehet a megörökölt jó ízléshez

Forrás:amiotthonunk.hu